Kedves Mindenki,
Egy kissé görcsölős
nap után alvásra hangolódva fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy milyen jó
lenne, ha újra nekivágnék a blogolásnak. Megvártam a reggelt is, hogy
ugyanolyan jó ötletnek tűnik-e majd, vagy
a görcsökkel majd ez is elmúlik, J de azt hiszem
erre a MagneB6 nem volt jó, s most úgy néz ki, hogy belevágok. A téma –az utazóblanki után - ugyan már nem az
utazás, vagyis...hm talán mégis, ámde egy igen más irányú, s véget nem érő szép
kis utazás lesz, s ez nem más mint a babavárás.
Célom
tulajdonképpen tényleg csak az, hogy kiírjam magamból saját tapasztalataim,
élményeim, anélkül, hogy bárkit bírálnék, vagy, hogy „megmondanám a tutit”. Na,
jó nyilván lesz ilyen is, de az csak azért lesz ám, mert én mindig csak hallgatok,
mikor nekem mondják meg a tutit J és ilyen van, nem is kevésszer...
Mivel
olyan szerencsés vagyok, hogy sokan érdeklődnek a pocaklakó fejlődéséről,
szerte az országban, vagy éppen a nagy világban, gondoltam nekik is sokkal jobb
beszámoló lesz amit itt olvashatnak J
A blog címéről majd
később, bár szerintem aki ezt olvassa, az úgyis tudja miről van szó, aki pedig
még nem, annak egy kis aranyos titok, ami hamarosan kiderül. J
Valójában
nem tudom hol is kezdjem, most, hogy már a 23. hétben vagyunk, kissé távolinak
s mégsem vagy mégis tűnik az a bizonyos januári nap, mikor az „első” 8 darab
tesztet csináltam JJJJ Emlékszem mikor elkezdtük mesélni és sokatoknak mosolyt csalt az
arcára, amikor megmondtam, hogy igen megcsináltam az első nyolc darabot. Igen
ez nagyon is én vagyok, biztos ami tuti alapon természetesen 2 nem volt elég…J Sőt, itt
még nem ért véget, mert persze gondoltam, hogy még az orvos előtt hetente
csinálok egyet :P Az ötlet –mármint nem a baba, hanem a tesztelés - valójában
legeslegjobb Bartosném unszolására valósult meg. Körülbelül 2 napig volt
állandó társam a szédülés, ami az óta szerencsére nem jelentkezett újra. Volt
egy nagyon érdekes momentum, mikor egyik délben a munkahelyen felálltam ebéd
után az asztaltól és konkrétan nekimentem a falnak. Viccesen meg is jegyezték,
hogy koordinációs problémáim vannak. Na ekkor úgy elgondolkodtam én is hogy mi
lenne ha…De mivel a január brutál munkamennyiséget zúdított ránk azt hittem „csak”
kimerültem.
Miivel
még mindig nem gondoltam, hogy ez a csoda tényleg bekövetkezhetett, titokban
csináltam a tesztet és úgy hogy uram s parancsolóm (utóbbi nemigaz :P) Attila
itthon sem volt. Éppen Szegedre szólította munkája, én pedig későn kezdtem
aznap. Az első teszt rögtön kirajzolta nekem a két csíkot, és amit már pontosan
tudtok 7 másik követte tehát 8x2 csík, már a plafonon is csíkokat láttam,
természetesen azonnal sírni kezdtem – jó értelemben J fogalmam
sem volt mit fogok mondani Attilának, nem készültem fel rá, s aztán eszembe
jutott, hogy mikor elhatároztuk, hogy lesz kis bambino akkor eldöntötte, hogy a
tejfakasztóra meghagyja az eddig is becsben tartott jégborát.
Először csak
sms-t írtam neki – kicsit se rémisztőt – azonnal hívj ha tudsz. Na mivel a
következő másodpercekben – nekem óráknak tűnt - nem hívott muszáj voltam
rácsörögni. Sajnos nem egyedül ment, hanem volt vele valaki így csak sírva
annyit mondtam, ha egyedül lesz hívjon, persze szegény azután hogy közöltem
hogy azonnal hívj és még sírok is, a legrosszabbakra számíthatott –
hajtogathattam én hogy minden rendben...
Aztán visszahívott mikor megálltak egy
benzinkútnál és színt vallottam J Furfangosan közöltem vele, hogy a jégborodat még idén megihatod. És
aztán egy kis csönd – kis fejtörő után– elmosolyodott és boldogságos hanggal kérdezte tééééényleg??? J
Aztán
persze rögtön orvost néztem és bejelentkeztem, de mivel hétvégén éppen
elígérkeztünk anyuékhoz, nem lehetett titokban tartani sokáig. Valójában egy
napig, ugyanis pénteken megint beszédültem és a főnököm hazaküldött táppénzre,
aminek köszönhetően 1re otthon is voltam. Felhívtam Anyát akinek mondtam –
tanulva abból, hogy nem kell megijeszteni a másikat J- hogy
semmi gond, de nem vagyok túl jól nemsokára indulunk. Első kérdése volt, hogy
nem lehet hogy terhes vagy??? hát de, de nem lehetne hogy várjál estig teeee J Na egy
szó mind száz, örült ő is apa is, Csili is és Attila szülei is J Bár
Anica néni azóta is megszokásból még mindig megkérdezi ha hazamegyünk, hogy
Blanka kis rövidet? :D
Szerencsére
ez a szédelgés két napig tartott, eztán hasonló hányinger-szédülés kombó nem
volt a tüneteink között. Ami sokáig meghatározta a napjainkat az az álmosság és
fáradtság. Nyilván ez ellen semmit nem lehet tenni, csak aludni és aztán megint
aludni, illetve várni a hírös nevezetes 12. hetet mikor majd minden jó lesz,
minden rossz elmúlik…persze nyilván igaz ez sok esetben..csak nálunk nem volt J
A
doktornő akit ezentúl D.I-nek nevezek nagyon aranyos, egyből elnyerte bizalmam
már az első vizsgálatkor. Azt mondta bármit ehetek ami jól esik és bármit
mozoghatok. Mellette tettem le a voksomat. Az első vizsgálaton már hallottam a
kis szívét dobogni, de még irtó picike volt (5,1mm). A doktornő javaslatára
vártunk még két hetet hogy kicsit erősödjön és utána megkezdtük a védőnővel
való pályafutásunkat is, de erről kicsit később.
Nah
igen, ez a „valamit kéne szedni” természetesen utolért. Nekem is is javasolták a folsav mellett a terhes vitamint. Sok véleményt
meghallgattam – sőt direkt kértem- sokat olvastam fórumot – ez amúgy mai napig
jellemzi a mindennapjaimat – milyen kád, mekkora legyen, milyen mellszívót
érdemes stb – elolvasom a márka jellemzőket, de aztán valahogy mégis a magam
feje után megyek. Nos így van/volt ez a vitamint illetően is, hogy úgy
döntöttem nem fogok szedni. Tudom, hogy hasznos, elhiszem. Tudom, hogy attól , hogy
én imádom a zölsdéget, gyümölcsöt és eszek mindent még nem feltétlen adom meg
magamnak s aztán pedig a babának az elegendő tápanyagot. De valahogy mégis úgy
érzem, hogy eleget eszem és elég folyadékot iszom ahhoz, hogy ne legyen
szükségem a terhes vitaminra, egészen egyszerűen ennyi amit ehhez hozzáfűznék,
mindenki maga döntse el. Nem magyarázkodom.
Ezen
bejegyzés egyetlen fricskája a háziorvosom reakciója ill asszisztens – ezentúl
B.N – aki mikor egyetlen napra haza küldtek , elmondtam neki rosszullétem okát,
s megkérdezte, hogy igen? és megtartjuk? nyeltem egyet és mondtam, hogy nagyon
vártuk hát persze. Olyan érdekes, hogy az ember azt hinné, hogy akkor itt vége
pont ennyi elég volt, maximum de nagyon maximum kicsit elszégyelli magát, és
vége. De nem, ő még tovább ment – nyilván nem gondolta, hogy nem kéne: jah jó
csak látom, hogy 26 éves…hm jah hát igen, erre mit mondjon az ember – azt
hiszem semmit és így a legjobb.
Első posztnak
egyelőre ennyit gondoltam, jó volt kis nosztalgia hihetetlen hogy mindez már
legalább tizenhét hete történt…J
Első kalkulált
lejárati idő: szeptember 24.
Egy kis
„statisztika”
Első teszt:
2016.01.14.
Második :P hehe
2016.01.15.
Első ultrahang és
vizsgálat: 2016.01.28.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése