1. Az első nyolc

Kedves Mindenki,

Egy kissé görcsölős nap után alvásra hangolódva fogalmazódott meg bennem a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha újra nekivágnék a blogolásnak. Megvártam a reggelt is, hogy ugyanolyan jó ötletnek tűnik-e majd, vagy  a görcsökkel majd ez is elmúlik, J de azt hiszem erre a MagneB6 nem volt jó, s most úgy néz ki, hogy belevágok.  A téma –az utazóblanki után - ugyan már nem az utazás, vagyis...hm talán mégis, ámde egy igen más irányú, s véget nem érő szép kis utazás lesz, s ez nem más mint a babavárás.

Célom tulajdonképpen tényleg csak az, hogy kiírjam magamból saját tapasztalataim, élményeim, anélkül, hogy bárkit bírálnék, vagy, hogy „megmondanám a tutit”. Na, jó nyilván lesz ilyen is, de az csak azért lesz ám, mert én mindig csak hallgatok, mikor nekem mondják meg a tutit J és ilyen van, nem is kevésszer...

Mivel olyan szerencsés vagyok, hogy sokan érdeklődnek a pocaklakó fejlődéséről, szerte az országban, vagy éppen a nagy világban, gondoltam nekik is sokkal jobb beszámoló lesz amit itt olvashatnak J

A blog címéről majd később, bár szerintem aki ezt olvassa, az úgyis tudja miről van szó, aki pedig még nem, annak egy kis aranyos titok, ami hamarosan kiderül. J

Valójában nem tudom hol is kezdjem, most, hogy már a 23. hétben vagyunk, kissé távolinak s mégsem vagy mégis tűnik az a bizonyos januári nap, mikor az „első” 8 darab tesztet csináltam JJJJ Emlékszem mikor elkezdtük mesélni és sokatoknak mosolyt csalt az arcára, amikor megmondtam, hogy igen megcsináltam az első nyolc darabot. Igen ez nagyon is én vagyok, biztos ami tuti alapon természetesen 2 nem volt elég…J Sőt, itt még nem ért véget, mert persze gondoltam, hogy még az orvos előtt hetente csinálok egyet :P Az ötlet –mármint nem a baba, hanem a tesztelés - valójában legeslegjobb Bartosném unszolására valósult meg. Körülbelül 2 napig volt állandó társam a szédülés, ami az óta szerencsére nem jelentkezett újra. Volt egy nagyon érdekes momentum, mikor egyik délben a munkahelyen felálltam ebéd után az asztaltól és konkrétan nekimentem a falnak. Viccesen meg is jegyezték, hogy koordinációs problémáim vannak. Na ekkor úgy elgondolkodtam én is hogy mi lenne ha…De mivel a január brutál munkamennyiséget zúdított ránk azt hittem „csak” kimerültem.

Miivel még mindig nem gondoltam, hogy ez a csoda tényleg bekövetkezhetett, titokban csináltam a tesztet és úgy hogy uram s parancsolóm (utóbbi nemigaz :P) Attila itthon sem volt. Éppen Szegedre szólította munkája, én pedig későn kezdtem aznap. Az első teszt rögtön kirajzolta nekem a két csíkot, és amit már pontosan tudtok 7 másik követte tehát 8x2 csík, már a plafonon is csíkokat láttam, természetesen azonnal sírni kezdtem – jó értelemben J fogalmam sem volt mit fogok mondani Attilának, nem készültem fel rá, s aztán eszembe jutott, hogy mikor elhatároztuk, hogy lesz kis bambino akkor eldöntötte, hogy a tejfakasztóra meghagyja az eddig is becsben tartott jégborát. 

Először csak sms-t írtam neki – kicsit se rémisztőt – azonnal hívj ha tudsz. Na mivel a következő másodpercekben – nekem óráknak tűnt - nem hívott muszáj voltam rácsörögni. Sajnos nem egyedül ment, hanem volt vele valaki így csak sírva annyit mondtam, ha egyedül lesz hívjon, persze szegény azután hogy közöltem hogy azonnal hívj és még sírok is, a legrosszabbakra számíthatott – hajtogathattam én hogy minden rendben...

Aztán visszahívott mikor megálltak egy benzinkútnál és színt vallottam J Furfangosan közöltem vele, hogy a jégborodat még idén megihatod. És aztán egy kis csönd – kis fejtörő után– elmosolyodott és boldogságos hanggal kérdezte tééééényleg??? J

Aztán persze rögtön orvost néztem és bejelentkeztem, de mivel hétvégén éppen elígérkeztünk anyuékhoz, nem lehetett titokban tartani sokáig. Valójában egy napig, ugyanis pénteken megint beszédültem és a főnököm hazaküldött táppénzre, aminek köszönhetően 1re otthon is voltam. Felhívtam Anyát akinek mondtam – tanulva abból, hogy nem kell megijeszteni a másikat J- hogy semmi gond, de nem vagyok túl jól nemsokára indulunk. Első kérdése volt, hogy nem lehet hogy terhes vagy??? hát de, de nem lehetne hogy várjál estig teeee J Na egy szó mind száz, örült ő is apa is, Csili is és Attila szülei is J Bár Anica néni azóta is megszokásból még mindig megkérdezi ha hazamegyünk, hogy Blanka kis rövidet? :D 

Szerencsére ez a szédelgés két napig tartott, eztán hasonló hányinger-szédülés kombó nem volt a tüneteink között. Ami sokáig meghatározta a napjainkat az az álmosság és fáradtság. Nyilván ez ellen semmit nem lehet tenni, csak aludni és aztán megint aludni, illetve várni a hírös nevezetes 12. hetet mikor majd minden jó lesz, minden rossz elmúlik…persze nyilván igaz ez sok esetben..csak nálunk nem volt J

A doktornő akit ezentúl D.I-nek nevezek nagyon aranyos, egyből elnyerte bizalmam már az első vizsgálatkor. Azt mondta bármit ehetek ami jól esik és bármit mozoghatok. Mellette tettem le a voksomat. Az első vizsgálaton már hallottam a kis szívét dobogni, de még irtó picike volt (5,1mm). A doktornő javaslatára vártunk még két hetet hogy kicsit erősödjön és utána megkezdtük a védőnővel való pályafutásunkat is, de erről kicsit később.

Nah igen, ez a „valamit kéne szedni” természetesen utolért.  Nekem is is javasolták a folsav mellett  a terhes vitamint. Sok véleményt meghallgattam – sőt direkt kértem- sokat olvastam fórumot – ez amúgy mai napig jellemzi a mindennapjaimat – milyen kád, mekkora legyen, milyen mellszívót érdemes stb – elolvasom a márka jellemzőket, de aztán valahogy mégis a magam feje után megyek. Nos így van/volt ez a vitamint illetően is, hogy úgy döntöttem nem fogok szedni. Tudom, hogy hasznos, elhiszem. Tudom, hogy attól , hogy én imádom a zölsdéget, gyümölcsöt és eszek mindent még nem feltétlen adom meg magamnak s aztán pedig a babának az elegendő tápanyagot. De valahogy mégis úgy érzem, hogy eleget eszem és elég folyadékot iszom ahhoz, hogy ne legyen szükségem a terhes vitaminra, egészen egyszerűen ennyi amit ehhez hozzáfűznék, mindenki maga döntse el. Nem magyarázkodom.

Ezen bejegyzés egyetlen fricskája a háziorvosom reakciója ill asszisztens – ezentúl B.N – aki mikor egyetlen napra haza küldtek , elmondtam neki rosszullétem okát, s megkérdezte, hogy igen? és megtartjuk? nyeltem egyet és mondtam, hogy nagyon vártuk hát persze. Olyan érdekes, hogy az ember azt hinné, hogy akkor itt vége pont ennyi elég volt, maximum de nagyon maximum kicsit elszégyelli magát, és vége. De nem, ő még tovább ment – nyilván nem gondolta, hogy nem kéne: jah jó csak látom, hogy 26 éves…hm jah hát igen, erre mit mondjon az ember – azt hiszem semmit és így a legjobb.

Első posztnak egyelőre ennyit gondoltam, jó volt kis nosztalgia hihetetlen hogy mindez már legalább tizenhét hete történt…J

Első fotócska a picúrról, milyen minike volt J

Első kalkulált lejárati idő: szeptember 24.

Egy kis „statisztika”

Első teszt: 2016.01.14.

Második :P hehe 2016.01.15.

Első ultrahang és vizsgálat: 2016.01.28.